Az űrből is látszik, mennyire szennyezik a levegőt az amazonasi erdőtüzek
Műholdas felvételek mutatják, mekkora a baj.
Műholdas felvételek mutatják, mekkora a baj.
Kitérő manővert kellett végrehajtania az Aeolus időjárási műholdnak, Elon Musk egyik szatellitje ugyanis majdnem beleütközött.
Fontos mérföldkőn van túl az Európai Űrügynökség és az orosz Roszkoszmosz együttműködésében készülő Mars-járó. Az ExoMarsot most újabb kísérletnek vetik alá, ha ott jól teljesít, összejöhet a 2020-as rajt.
Tíz évig tartó utazás kellett a Rosetta űrszondának, hogy elérje a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst, majd ott felvételeket készítsen. A rengeteg képi anyag egy osztrák filmest is megihletett.
Ritka alkalmak egyike, ha a Balatont az űrből csodálhatjuk meg, hiszen így olyan részleteit is megláthatjuk, amiket máskor soha.
Az emberi Mars-misszió kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy hogyan lehet majd ellátni egy krízishelyzetben a sérült űrhajósokat az űrben. Most erre találtak egy megoldást az Európai Űrügynökség (ESA) kutatói.
16 különböző tárgyat árvereznek el, amik mind megjárták az űrt.
Még ezután derül ki, kuruttyolt-e a partján valami E.T.-féle béka.
Ha minden a terv szerint alakul, az Európai Űrügynökség (ESA) már 2025-ben megkezdheti a Hold felszíni bányászatát, az égitesten ugyanis rengeteg regolit található, amelyből oxigén nyerhető ki.
Az Európai Űrügynökség (ESA) még 2003 júliusában indította el az első űrszondáját a Mars felé. A Mars Express kamerája azóta rengeteg felvételt készített, ezekből állítottak most össze egy nagyon látványos videót.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén dolgozó Alexander Gerst létrehozta az eddigi leghosszabb timelapse videót, amit a világűrben készítettek.
Az Európai Űrügynökség (ESA) munkájának hála most már arról is van elképzelésünk, hogyan fest a Nap északi pólusa.
A CIMON nevű mesterséges intelligencia nemrég került a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére, a német űrhajós Alexander Gerst pedig rögtön ki is próbálta.
Az első európai marsjárónak szánt ExoMars rover akár két méterrel a bolygófelszín alá is képes lefúrni. A 2020-ban startoló űreszközt Spanyolországban próbálgatták a magyar szakemberek.
A német Alexander Gerst űrhajós a Nemzetköz Űrállomás (ISS) fedélzetéről rögzítette, ahogy Bajkonurból fellövik a Progress űrhajót.
A kutatók egy öt évvel ezelőtt lezuhant műholdból származó adatokat elemeztek ki, ami alapján úgy tűnik, sikerült a nyomára akadniuk egy sok tízmillió évvel ezelőtt eltűnt kontinensnek.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrszondája által kiszúrt objektum mérete miatt is érdekes, ugyanis hatalmas, ami egyáltalán nem jellemző a törpegalaxisokra.
Az eredeti tervekhez képest később, de végül csak fellőtte az Európai Űrügynökség a harmadik MetOp-műholdat is. A kiépült rendszerrel sokkal pontosabbá válhat az időjárás-előrejelzés.
A végső tesztek vannak már csak hátra, amelyek után még az idén elindulhat az űrbe az európai diákműhold, rajta magyar műszerekkel és berendezésekkel.